A hegymászásnak van egy olyan oldala, hogy sokszor már akkor meghiúsul a csúcstámadás, amikor még gyakorlatilag el sem indultál. Az egész sztori úgy kezdődött, hogy menjünk, másszuk meg a Hochgall-t (Monte Collalto – 3436 m) májusban. Négyen lettünk volna rá, Keresztapám főszervezésében. Kivettük a szabadságot, összekészültünk, és enyhe intesztinális izgalommal telve vártuk a hétvégét. A hegyre egyébként két út megy fel, az olasz könnyebb (UIAA II / F) és az osztrák nehezebb (UIAA III- / PD 42 fok). A cél az utóbbi verzió lett volna, de az indulás előtti héten az időjárást nézegetve nagyon nem úgy nézett ki, hogy ebből lesz bármi is. Utolsó 1-2 napban B-tervként merült fel, hogy a Grossglocknert másszuk inkább a normál oldalról, úgy az 5-6 órás időablak ami a vihar előtt van elég lehet, hogy megjárjuk oda-vissza. C-tervként pedig bedobtuk Paklenicát, hogy ha minden kötél szakad (uh, ez nem a legjobb képzettársítás ebben a kontextusban), akkor megyünk a Dalmát tengerpartra sziklát mászni. Eleve úgy pakoltam össze a cuccokat csütörtök este, hogy két zsákba, mindkét eshetőségre készülve. Így történhetett, hogy héjruházat, gore-tex kesztyű és kimondhatatlan mennyiségű kölespehely is a csomag része volt, miközben autóztunk Horvátország felé. Igen, végül az időjárás bassza meg magát….
Szóval útban Horvátország felé még azon ment a polémia, hogy apartman vagy kemping és végül mire leértünk a tengerhez az utóbbi győzött. Utólag ezen döntésünk megkérdőjeleződött, de ne rohanjunk ennyire előre. Sátorverés, „mit másszunk holnap?”….de előbb….igyunk egy sört! Persze én nem iszom, de ez a szólás-mondás végigkísérte a hétvégét. Éjfél körül hajtottuk nyugovóra a fejünk, ki-ki sátorban, én függőágyban (ez nem volt a legokosabb döntés részemről…melyet a kezemen és fejemen ékeskedő csillió piros viszkető csípés támaszt alá).
Reggel hamar felkeltünk, megreggeliztünk és nekivágtunk a nemzeti parknak. Nekem rögtön az elején eltört a sisakom egyik rögzítő pöcke, ezért béreltem 30 kunáért egy tök ugyanolyat. A kölcsönzős srác kicsit gyanakodva figyelte, ahogy távozom, nem volt biztos benne, hogy a jó sisakot fogom visszaadni. Pedig én magam vagyok a megtestesült becsületesség…meg hát az Excelsior matricát átrakni tök macera lett volna. Szóval az első út amit kinéztünk a Sjeverno Rebro volt, ami 5 kötélhossz, és 4b+ nehézség (UIAA V-). A beszállás megtalálásával akadtak gondok, de hamar korrigáltunk – közben összefutottunk egy magyar csoporttal, meg néhány ismerőssel – és tízkor már a sziklán voltunk. Első választásnak gyönyörűnek bizonyult a magyarul „északi gerinc” elnevezésű út. Több kisebb-nagyobb sziklatornyon haladt keresztül az első két kötélhossz 4a nehézségért, amelyekről remek kilátásunk nyílt a völgyre. A harmadik kötélhossz után aztán úgy tűnt itt a vége, stand, go home. Le is sétáltunk….majd este kiderült, hogy elbasztuk, nem egybe másztuk a kötélhosszokat (ahogy korábban gondoltuk), hanem kihagytunk kettőt, így csak 4a volt az összesített nehézség 3 kötélhosszért.
Egy német kötélparti 2013-as mászása a Sjeverno Rebro-n
A Mustafar bolygót meghazudtoló hőségben, miután lesétáltunk baromi jól esett az a 2 deci fanta 17 kunáért (omg, wtf?) amit a büfében letoltam. Kábé egy órás pihenőt követően azt találtuk ki, hogy már még egy hosszú útba ne szálljunk be, inkább másszunk sport utakat. Ki is néztük a Zava nevű falat, ahol 4b-től 6c-ig mindenféle nehézségű utak sorakoztak. Csabi egy 5c-s utat megtolt, ki is ment neki, szép munka volt! Én egy 4b-t és egy 4c-t másztam előre. Előbbi a szanaszét kopott (csúszós, tükrös) lépések miatt volt izgalmas, utóbbival pedig a második akasztás után, illetve a tetején a kulcsrészen is meggyűlt a bajom. Egyszer majdnem bele is estem az utolsó köztesbe, de sikerült végül megfognom magam. Ezzel nekem elég is volt aznapra a móka, teljesen lefáradtam, de a többiekből is kivette a duracell-t a rekkenő hőség.
Este csobbantunk, aztán elmentünk ettünk egy jó nagy adag halat, amit egy 70+ éves bajszos csávó real-time filézett ki két mozdulattal a tányéromon egy kanál és egy villa segítségével. Well done, sir! A kempingbe visszatérve még többször felmerült, hogy holnap aztán már tényleg nyomjuk le a Mosoraski-t (6a – 10 kh), de hát valójában ezt senki nem gondolta komolyan…
A vasárnapi korai beszállásból megint az lett, hogy 9-kor indultunk el, de sebaj kinéztük a tökéletes kombinációt. Az volt a terv, hogy elkezdjük a Centralni Kamin első két kötélhosszát (5a, 4a), aztán a második standból a Watersong variánsán keresztül (4c) megérkezünk a Sjeverno Rebronak abba a standjába, ahol előző nap kiszálltunk és onnan befejezzük a kimaradt két kötélhosszt (4b, 4b+). Mesteri terv! Amúgy sikerült is….csak azzal nem számoltunk, hogy a késői indulásnak, valamint annak, hogy két olyan standot is érintünk amelybe 3-4 út fut be, az lesz az eredménye, hogy előttünk és mögöttünk is kötélpartik tucatjai állnak majd sorba. Az utolsó kötélhossz előtti standban 3 kötélparti volt előttünk, így egy röpke másfél órát lógtunk a tűző napon, délben. A felső standban egy szikla alá bebújva biztosítottam fel Dokit, mert már annyira elegem volt a napsütésből (ami amúgy meglepő).
A szokásos útvonalon lesétáltunk (félig meddig lefelé is másztunk egy szakaszon), aztán ismét a hideg üdítőké, a tengeré és a sziesztáé volt a főszerep. A második út aznap is kimaradt, de most a sportutazáshoz sem maradt energia. Én még a biztonság kedvéért betoltam egy pljeskavica-t, amit aztán nem tudtam kifizetni, mert nem volt jó a kártya termináljuk. Nem baj, jöjjek vissza holnap (akkor sem volt jó).
Hétfőn még egy könnyed útvonal volt előirányozva, de már alapjáraton sem éreztem jól magam (szédültem és fájt a fejem). A Nosorog (4b) beszállójáig sétáltam fel, aztán a napon éreztem, hogy ez nem fog menni, úgyhogy végül Doki és Csabi másztak ketten egy tök másik utat, én addig Karesszel a patak parton néztem a 6-7-es sportutakban pilinszkázó mászókat. Hazafelé a kocsiban kitikkadva a 6 órás út java részét ivással (mármint víz ivással) és iKnow kártyák megfejtésével töltöttük. Azt biztos, hogy Paklenicára vissza akarok még térni, de valami olyan évszakban amikor nem szenesedik el az alsónadrágom az első kötélhossz után a napsütéstől…. mászott utak a naplóban!
Hozzászólás