Az újrakezdésről

Az írás olyan mint az análszex…nem lehet erőltetni. Várni kell kicsit a megfelelő lelkiállapotra, amikor már szinte könyörög, hogy kitörhessen, csináljad! Nekem most jött el ez az idő. Mármint nem az análszexre…

Évekig küzdöttem a mászással kapcsolatban is, hogy hol megérintett az ihlet, hol pofánbaszott a fáradtság, a depresszió vagy épp az, hogy csak simán kurvára nem volt kedvem hozzá. Ez egy olyan sport aminél különösen szükség van a mentális izmok erektől dagadó acélmarkára. Ami érdekes, hogy az ember egy adott sporton belül is hogyan képes evolválódni, változásokat elfogadni saját magával kapcsolatban, hogy eltolódtak a célok a futam közben ahhoz képest, mint amikor a rajtvonalra állt. Ennek a blognak a címe (vagy az alcíme? már magam sem tudom), hogy Mont Blanc Projekt. Ez volt a cél. Az alapfokú sziklamászó tanfolyamot is úgymond kényszerből kezdtem el, mert úgy voltam vele: én nem akarok függőleges sziklafalakon pilinszkázni…az hülyeség. Meg hát be is voltam fosva – nem kicsit, nagyon!

Meglepve vettem észre azt a tényt, hogy amikor hívtak Gran Paradiso mászásra, teljes önazonossággal és gondolkodás nélkül, már már természetesen mondtam azt, hogy kösz, de kösz nem. Ezzel nem azt mondom, hogy most már soha többet nem teszem a lábam magashegyre, vagy hogy hazamegyek és leöntöm benzinnel, majd meztelenül indiántáncot járva rituálisan felgyújtom a hágóvasam és a jégcsákányom. Bár ha ezt felvenném és felraknám youtube-ra lehet meggazdagodnék. Nem. Csak egyelőre az az érzés fogalmazódott meg bennem, hogy a sziklamászást marhára élvezem, az utóbbi hónapokban egész sokat fejlődtem is, és ehhez sokkal több motivációm van, mint hosszú órákat szenvedve kutyagolni a hidegben, szélben, objektív veszélyekkel tarkítva. És miért? Hogy 10 perccel később, amikor elkészítettük a kötelező csúcsszelfit az Instagramra, ugyanezt megcsináljuk visszafelé. Senki ne akarjon most átkot szórni rám. Nem azt mondom, hogy nem vonzanak a hegyek, hiszen gyönyörűek, imádom őket. Meg hát jó pár évig csináltam az imént leírt tevékenységet, és még élveztem is a szenvedést benne. De most azt mondják a hangok, hogy „inkább mássz sziklát”.

Szóval így, hogy egy picit kifilozofáltam magamból ezt betűtengert, jöhet a real-deal. De ezt majd a következő bejegyzésben megtudjátok… *cliffhanger – end credits – music – stb*

Vicceltem. Szóval egy ideje szép lassan összeverődött egy társaság egy Paklenicai kiruccanás apropójából kicsírázva. Ebből az lett, hogy majdnem minden héten – volt hogy heti kétszer – kijutottam sziklára és még szólóznom sem kellett, mert voltak a kötelem másik végén. Másztam előre hatosokat redpoint, dobáltam erdei siklót a biztosítóemberre a fal tetejéről Várgesztesen, és még a bokámat is lefosva (kétszer) kimásztam egy 20 méteres kéményt, amiben összesen három nitt volt. Ez utóbbira büszke vagyok, még ha csak egy V- is volt. Hadd soroljam fel az elmúlt három hónapban azokat a mászásokat, amelyeknek nagyon örülök, hogy bekerültek a mászónaplómba (vagy a teljesítményem miatt, vagy azért mert nagyon szép mászás volt).

• Vuga (V / 4c)
  2024.03.31. Paklenica – Klanci
  Bár másztunk többkötélhosszt is Paklenicán, mégis ez az út maradt meg legjobban. Ugyan a kaller 4c-re adja, de többen megmásztuk és 5a-5b között értékeltük. Persze ez Pakin nem túl meglepő. Az út maga annak ellenére, hogy „csak” 20 méter nagyon változatos. Egy kis víz mosta bevágáson kell először felkepeckedni – ami már majdnem kémény, de ahhoz nem elég mély és nem elég széles, a tetején pedig peremek váltják a reibungos fellépéseket. Gyönyörű, ahogy Mészi mondaná!
  
  
• Aranylakodalom (VI / 5c)
  2024.04.27. Balatonederics – Bánya fal
  Edericsen visszajáró vendég vagyok, lévén Balatonmárián van anyámék nyaralója, ahol sokszor megfordulok, plusz Karesz barátom Zalaegerszegi, szóval adja magát a helyszín. Ez az út azért maradt meg bennem, mert először egy 4-est akartam mászni bemelegítésképp, de átmásztam ennek a hatosnak a végébe, mert szimpatikusabb volt, hogy néhol nitteket is tartalmaz. Sikerült kiszenvednem és utána teljesen automatikusan jött a vágy, hogy ezt márpedig most megpróbálom végig előre…és ki is ment beleülés nélkül, örömebódottá’.
  
  
• Steinzeit (5 kh – V / 4c )
  2024.05.13 Bärenschützklamm – Burgstall
  A beugró kéményt leszámítva – és egy véletlenül kimászott áthajlást – nagyrészt peremes táblákon halad az út. Szinte egyáltalán nincs benne füves „gehen” rész. Bár a kőzet nem annyira kompakt, nagyon ajánlom az utat mindenkinek aki arrafelé jár. Végig konstans ötös nehézség az összes kötélhossz, és az elsőt leszámítva a szellős nittelést végig jól ki lehet egészíteni saját köztesekkel.
  

  Steinzeit, első kötélhossz – 20 méter kémény (V-) – 3 nitt 😀

• Metrófogantyú (VI / 5c)
  2024.05.20 Rókahegy – Középső fal
  Klasszikus út, szarrá van mászva – ennek megfelelően csúszik mint a bezsírozott teflon-malac. Viszont már rengetegszer próbáltam előre mászni és mindig bele kellett ülnöm a vége előtt, mert elfogyott az erőm. Na most végre kipipálhatom ezt is, redpoint! Azt nem mondom, hogy nem szenvedtem benne, mert elég izmozós út és a végén a platnira való kimászásnál azért átöleltem egy 30-40 másodpercre a fenti kőtömböt, mielőtt az utolsó pár mozdulatot megtettem.

Na és most fogyott el az ihlet. Vagy hát igazából csak az van, hogy mutattak nekem pár perce egy zenegenerálós AI-t és leolvasztotta, majd belegyúrta egy pszichedelikus pitébe az agyam aztán kisütötte 200 fokon. Úgyhogy én most elbúcsúzom és megpróbálom összeszedni a lelkem darabjait az internet legmélyebb pendelyéből…viszlát!