A határok lezárva, mindenhol maszkos emberek, nyomatjuk a Covid-totót és az átlag mászó azon töpreng, mi a jó nyavaját csináljon most, hogy nem lehet külföldre menni. Hát csapjunk bele a ziába és szervezzünk itthon több napos mászótúrákat. Igaz, a több kötélhosszas alpesi utakat nem lehet pótolni, de a hangulat azért sok mindenért kárpótol. Az első ilyen egész hétvégés kiruccanásra úgy gondoltam a Cuha-völgy lesz a legmegfelelőbb, mert legutóbb nagyon megkedveltem az itt kialakított mászóutakat. Kreáltam is egy Facebook eseményt, hogy hátha lesz 1-2 vállalkozó rajtam kívül aki csatlakozna…végül 15-en autóztunk le péntek/szombaton Vinyére.
A péntek estét persze egyből egy rituális máglya állítással kezdték Dávid barátomék, mire leértünk a parkolóból láttuk a füstjeleket. Mivel Olginak születésnapja volt pont aznap, teljes titokban vettünk egy tortát neki és amíg a sátorállítással volt elfoglalva nagy erőkkel azon voltunk hogy meggyújtsuk azt az egy nyűves gyertát….nem volt könnyű, de megérte az erőfeszítést. Persze a sütemény csempészésen kívül Gergő serpenyőben tábortűznél sütött rozé kacsamelle és Fanni gázfőzős paprikás krumplija is nagy elismeréseket szerzett. Mikor már minden kaját betoltunk és közeledett az éjfél igyekeztünk Dávid tudtára adni, hogy ne pakoljon már annyi fát a tűzre, mert lassan el kéne oltani. Erre csak egy baljós suttogós választ kaptunk tőle: „mindent elégetünk”. Hát jó, még jó hogy vele alszom egy sátorban, még a végén arra kelnék, hogy rámolvadt a ponyvája.
Olgi felvágja a tortát! 🙂
Reggel is hasonlóan magas minőségű reggelit rittyentettek a srácok, ezúton is köszönöm a két napi rántottát Gergőnek, ami megmentett a konzervkaján tengődéstől. Délre sikerült is eljutnunk odáig, hogy betoltuk a kávét és lecuccoltunk a fal alatt. Kezdjünk mászni bátyja!
Csakúgy mint legutóbb a Kis-falon kezdtünk, ahol 6-osnál nem igazán van nehezebb út, de lévén irtó jól nittelt mindegyik, könnyedén beleugrottam egyikbe-másikba. Egy utat tradban is megnyomtam, majd egy negyed órát elpepecseltünk az egyik ékem kioperálásval visszafelé. Na abba gond nélkül beleestem volna. Ez után a nap második fénypontja az Ágaskodó elnevezésű út volt, amire Karesz azt mondta, hogy gyönyörű. Najó nem mondta ezt, ezt Mészi szokta, de valami nagyon hasonló hagyta el a száját. Magam is meglepődtem milyen elánnal vetettem bele magam és bár egy kicsit taktikáztam, végül Onsight sikerült kimásznom. A taktikázás annyi volt, hogy a kulcspozíciónál a nittbe épp hogy bele tudtam szuszakolni az expresszt, de annyira nem éreztem biztosnak magam, hogy ki is húzzam a kötelet és megakasszam, úgyhogy visszaléptem egy 20 centit, ahonnan még az akasztás megvolt, de atom-biztosan álltam. Meglett, ez a lényeg.
Ezután átmentünk a Nagy-falra, ahol Bea „belekergetett” egy [6-]-ba, hogy az milyen szép. Igen ám, de a teteje (ami valószínűleg a kulcs) egy szép reibung tábla volt, 1-2 egy-ujjas likacskával. Esni nem estem, de kétszer beleültem, egyszer meg belelengtem a kötélbe, mire erőt vettem magamon, hogy meglépegessem szépen. Nehezebbnek éreztem mint az Ágaskodót.
A non-plus-ultra élmény azonban a fal jobb szélén, a plafon-áthajlás mellett jobbra adódott és a Luca-útja nevet viselte. Ez is 6-, de ránézésre nincs benne reibung, hát uccu. Nem is volt, életem legváltozatosabb kötélhosszát sikerült másznom, nagyon élveztem. Az eleje kicsit táblás, de inkább falmászás, peremesebb fogásokkal, aztán jön egy függőleges tenyér repedés, amelyben életemben először használtam repedés-mászó technikát (nagyon élveztem), majd rögtön utána egy bevágással/kéménnyel egybekötött áthajlás, végül egy rövid piaz és a teteje ismét egy bevágás. Aki arra jár, teljes bizonyossággal állíthatom, hogy az egyik – ha nem A – legjobb út a környéken.
Végül 10 előre mászott utat könyvelhettem el, úgyhogy megérdemelten sétáltam vissza a Kőpince fogadóba, ahol a kellemes pincérlányok kellemes vacsorával örvendeztettek meg minket.
Este ismét szekta-máglyát állítottunk, sütögettünk, főzőcskéztünk, szarvasbőgést hallgattunk, illetve bővítettük ismereteinket a Harry Potter univerzum eddig sosem látott titkaival Dávid jóvoltából. Éjszaka aztán a teljes csendben a bikák is közelebb merészkedtek, úgyhogy teljes volt a koncertélmény, full extrássá varázsolva így a hétvégét.
Vasárnap már mindenki kicsit fáradtabban állt neki a sziklának, mi sem merészkedtünk a Nagy-fal közelébe, de azért így is kimásztam két utat tradba. Egy ötösbe is beszálltam a fél tonnányi vassal a derekamon, de végül az kifogott rajtam, nem bíztam a berakott tricamben a kulcsrésznél, úgyhogy megakasztottam azt a fránya nittet.
Az a fránya ötös, ami nem ment ki tradban
Végül délután három körül elfogyott a kraft és úgy döntöttem, a magam részéről el kéne indulni hazafelé. Még nézegettük egy darabig a többieket, illetve a véletlenszerűen hoppanált Klein Dávidot, végül négykor végleg elbúcsúztunk a Bucsek-gerinc szikláitól és Budapest felé vettük az irányt. Kellemes fáradtság, sok önbizalom növelő mászás, elégedettség volt bennem. Imádtam minden percét, nem akartam hazamenni. Jó lenne még legalább egy ilyen hétvége idén, mielőtt beköszönt a tél…utak a naplóban.
Hozzászólás