Már két bekezdést megírtam a Dolomitokban töltött 4 napos trad-mászó nyaralásomról, de útközben megbicsaklottam. Ígérem azt is megírom, de most egy sokkal frissebb élményről szeretnék beszámolni: a második önálló (értsd: nem oktatóval és nem a 20 éves mászómúlttal rendelkező Keresztapámmal mentünk) hegymászó sikerem. Jó, ok a Grossvenediger azt leszámítva, hogy egy gleccseren kell sétafikálni és viszonylag sok szintet leküzdeni, technikailag nem egy különösebben megerőltető hegy. De ne igyunk előre a kecske (khm…bárány) bőrére…

Nagyon szűkösre szabtuk a határidőket, mert hát minek elpazarolni ilyen hülyeségekre a szabadnapokat. Így hát péntek este hétkor már el is indultunk az Etele téri P+R parkolóból egy hét személyes Ford S-Max-al….heten. Ne kérdezd, hogyan sikerült bepasszírozni hét ember komplett mászófelszerelését, sátrát, hálózsákját és kajáját még maguk az emberek mellé! Maradjunk annyiban, hogy mire sikerült lecsuknunk a tetőboxot már mindenkinek az ölében volt valami (vagy valaki) és annyira örültünk ennek a ténynek (mármint, hogy sikerült kulcsra zárni), hogy eldöntöttük, soha többé nem nyitjuk ki, mert ezzel megalkottuk a hétvége teljesítményét, kész.

Egy apró nem tervezett nézelődéssel és 6-7 óra vezetéssel később megérkeztünk Matrei-be, majd azzal a lendülettel tovább is gurultunk, hogy egy negyed órás keresgélés árán megfelelő éjszakai parkolóhelyet találjunk. Felállítottuk a sátrakat, és megbeszéltük, hogy holnap nem kelünk túl korán, de nem is alszunk tízig. A pontos idő hajnali fél három, szombat. A levegő hőmérséklete 8 celsius fok. A pókok sűrűsége a parkplatz környékén: több a soknál….

grossvenediger matrei rastplatz

A péntek esti hotelünk – Fotó: Mészáros Gergely

Annyira abban voltunk, hogy nem kell sietnünk szombaton, mert hát az egész napunk a rendelkezésre áll, hogy 11-re sikerült is menetfelszerelésbe vágni magunkat és neki indulni a völgynek. A Tauernhaus előtti parkolóból két opció van: vagy be kell gyalogolni a völgyön keresztül a hegy lábáig, vagy fejenként öt euróért bevisznek taxival. Hát mi a low budget megoldások hívei vagyunk, úgyhogy a fene se fog egy ekkora vagyont arra kifizetni, hogy nyerjünk másfél órát, meg ugye egyébként is tök sok időnk van…még mindig.

Ezt az időt sikerült leamortizálni a séta közben beiktatott boulderezéssel, egy közepesen indokolatlan (ám de frissítő) sörözéssel – hé én nem is iszom – és egy meglepően szemérmetlen hegyi kecske párral….

Mire a patakon átkeltünk, hogy nekiinduljunk a kaptatónak, már fél 1 volt. Az én ötletem volt, hogy a Gletcherweg felől közelítsük meg a házat, mert bár az is 1400 m szintemelkedést rejt, lényegesen látványosabb, mint az egykori gleccsermoréna másik oldalán kanyargó szerpentin. Tengerszemek, vízesések, a gleccser által simára csiszolt és az érctartalom miatt berozsdásodott sziklafelszínek…közel jár a környék az Alpok legszebb tanösvénye cím birtoklásához.

A Schwarze Wand, a Hoher Zaun és persze a két Venediger

A Neue Prager Hütte 2796 méter magasan helyezkedik el az Innerer Kesselkopf alatt közvetlenül. A teraszáról tökéletes rálátás nyílik a Grossglocknerre és a Grosses Wiesbachhorn-ra is, természetesen temérdek másik impozáns alpesi csúcs mellett.

Ötkor elfoglaltuk a szállást, megbeszéltünk minden fontos dolgot a háziakkal, majd a vacsoráig vérre menő Kinevet a végén csatát vívtunk, ami Laki “fasz-mák” Dávid győzelmével végződött. Aki a dobókockát kitalálta, annak tuti nem voltak barátai. A kiadós kaja után a terv a következőképp alakult: alszunk…bepótolandó az előző éjszakai parkolóban alvással elvesztegetett órákat.

Fotó: Mészáros Gergely

Vasárnap reggel 6:00-kor már mindenki be volt pakolva indulásra készen, már csak a reggelit kellett letudni és rajt. Hosszú napra készültünk, tudtuk, hogy nem lesz egy méznyalás, de a látvány és az élmény mindenért kárpótol majd. A háztól először könnyű sziklás terepen egy picit le kell ereszkedni, hogy aztán visszakapaszkodhassunk és oldalba támadjuk a gleccsert (ami egyébként látványosan egy év távlatából is fogyatkozik). Itt jól bekötözködtünk, mindenki jól begyakorolta az alpesi pillangót, aztán nekivágtunk a kaptatónak.

Fotó: Tyeklár Ádám

A bérelt hágóvasakkal volt némi logisztikai és technikai malőr, ugyanis három automata hágóvasra jutott egy D-s és két B-s bakancs. Dávid találékonyságával áthidaltuk ezt problémát, és valahogy sikerült ráapplikálni a vasakat a puha bakikra. Bevallom, nem nagyon bíztam benne, hogy nem kell 10 percenként megállni kötözgetni, de nem kellett. Le a kalappal!

Az előző hétvége havazása azért rendesen betemetett sok kisebb hasadékot, sok helyen csak annyi látszott, hogy van egy kis vályú a hófelszínen. Na abba nem lenne jó belelépni. Persze azért itt-ott látszott, hogy nem mindenki figyelt ennyire az előttünk menetelő kötélpartikból, mert voltak árulkodó lukak, ahol valószínűleg valakinek a lába eltűnt combtőig. Viszonylag sok hasadék volt egyébként, vegyesen keskenyebb és egészen szélesen tátongó. Utóbbiak közül volt 1-2 ami ráadásul frissebb lehetett, mert a kerülgetésük miatt alaposan le kellett térnünk a GPS által jelzett ösvényről sok helyen. Szerencsére jól kitaposott nyomok voltak – még ha itt ott azok is rájöttek, hogy nem erre van a helyes irány – így különösebb probléma nélkül elértük a csúcsgerincet.

Eszti hoppanál egy hasadék fölött

Azt a csúcsgerincet ami a neten fellelhető fotókon amúgy elképesztően monumentálisnak és látványosnak hat. Persze nem mondom, hogy nem gyönyörű. Csak hát…kb 30 méter. A keresztnél meg kifejezetten sok hely van, ez nem az a tipikus hegyes csúcs, ahol egy ping-pong asztalnyi hófolton kell körbetipegni a többi feljutni akaró mászópajtást.

A teljes csúcsgerinc, háttérben a kereszttel

Itt már közel dél volt (7:00-kor indultunk), így gonosz Ricsi módjára nem hagytam hogy nagyon sokat lébecoljunk fenn, háromnegyedkor mondtam, hogy kezdjünk bekötözködni vissza a kötélpartiba. Lefelé már én mentem elöl, hogy egy kicsit motiválóan diktáljam a tempót, mert igencsak hosszú lejtmenet állt még előttünk.

Kicsit kevesebb mint két óra múlva már ismét a sziklákon pilinszkáztunk, a zsákban a kötéllel és a jégcsákányokkal. Aztán jött az isteni szikra: Minek másszunk le a ház alá, hogy aztán visszakapaszkodjunk? Menjünk végig itt szintben a Kesselkopf gerince mentén oszt jó lesz. Lusta ember kétszer fárad: nem lett. Egy ideig tényleg jónak tűnt, de aztán egyre meredekebb és egyre omladékosabb lett a terep, így maradt a beletörődés: ereszkedjünk vissza a jelzett útra.

Fél háromra értünk vissza a házhoz, ahonnan a személyzet már eltávozott téli szünetre, így a winterraumból szedtük össze a cókmókunkat. Lábjegyzet: kurva jó a téli szállása a háznak. Van kályha, be lehet fűteni, sőt főzni is lehet rajta és még fát is hagytak ott. Vannak edények, poharak, van asztal és van napelemes világítás.  Hawaii, napfény basszameg…

Háromkor vágtunk neki az utolsó nagy ereszkedésnek, miután megküzdöttünk néhány kecskével báránnyal akik kifejezetten erős orális késztetést éreztek a  túrabotok csuklópántjai iránt.

Fotó: Tyeklár Ádám

A tábla szerint 3 óra az út a háztól a völgyig…Dávidékkal hárman ezt két órába belesűrítettük. Nem fáj kevésbé lassan sem, viszont úgy tovább tart. Legalábbis ez volt az alaptézis, hogy ez beigazolódott-e ezt sosem tudjuk meg, mert bár egyesek azt mondták, hogy ha most fizetünk százezer forintot akkor megjárja még egyszer a házig meg vissza brahiból, mi nem láttuk ebben az üzletet, így nem üttetett nyélbe a dolog. Abban mindenesetre csendes konszenzus volt, hogy a parkolóig tartó másfél órás aszfalton gyaloglástól megkímélnénk magunkat és kifizetjük azt az 5 eurót a taxira.

A szokásos Lienz-i grillcsirkézésre már nem értünk oda sajnos, lévén fél nyolckor már az összes szárnyast felzabálták az osztrákok. Vigaszként hamburgerbe fojtottuk a bánatunk és fél kilenckor végleg elindultunk hazafelé. Azt megjegyezném, hogy mindezek után hajnali négykor lefeküdni és 8-ra dolgozni menni, nem a legjobb dolog amit el tudok képzelni. Legközelebb lehet érdemes lenne mégis beáldozni azt a szabadnapot a pihenés oltárán.

Végszóként hadd írjam le ide, hogy nagyon élveztem a hétvégét, nagyon jó csapatot sikerült összehozni és nagyon remélem, hogy mászunk/túrázunk még együtt. Mondjuk jövőre egy Wildspitze, vagy hasonló kaliberű csúcs meghódítása kapcsán?


A hétvége számokban (péntek ébredéstől hétfő esti lefekvésig):

Ébren töltött órák száma: 63
Alvással töltött órák száma: 18
Megtett szint: 2553 m (fel/le)
Megtett táv: 28 km

Hozzászólás


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük