Miután leamortizáltam a hüvelyk és a középső ujjamat a jobb kezemen (óvatosan a trambulinnal, veszélyes üzem), kicsit megijedtem, hogy most egy beláthatatlan ideig nem fogok tudni mászni. Miután a balesetiről elküldtek, hogy nincs időpontom – „hogy mivan?” – úgy döntöttem, hogy állatorvosi ismeretségeimet felhasználva csináltatok egy röntgent, hiszen úgyis akkora állat vagyok mint egy bekokainozott mókus. Minő szerencse, hogy csak a mérete lett akkora mint egy csirkecomb (mármint a hüvelykujjamnak), a felépítése nem változott negatív irányba. Öröm és boldogság, na menjünk mászni, a pihentetés buzis…
A sztori ott kezdődött, hogy lementünk öcsémékkel Balatonra egy hétvégére és mivel a kibaszott villámokat szóró Chris Hemsworth úgy gondolta, hogy árvízzel sújtja a világot (vagy legalábbis az ország nyugati felét), ezért a strand helyett inkább a Bobo Funparkba orientálódtunk. A hely amúgy tényleg fun – van ninja pálya, interaktív mászófal, lézereken átügyeskedő izé, meg minden egyéb. Ja igen, van trambulin is. Amihez nem vagyok hozzászokva. És beszartam. Nem kicsit, nagyon. Mármint amikor a levegőben lettem, aztán a gravitáció visszahúzott. Ösztönösen – hülye egy ösztön – letámasztottam, de mivel ugyebár itt a föld kissé rugalmasabb mint úgy általában, az ujjaim valahogy aszinkron követték a mozdulatot és végül egy teljesen anatómiátlan helyzetben kapták a pofont. Elmondom: úgy fájt hogy majd beszartam, le is kellett mennem a vécébe lehűtenem. Szerencsére a csapból olyan jeges víz folyt, hogy….hogy….hogy csak na! Bocs, nem találtam jó metaforát.
Ugorjunk kicsit előre: ok, megvolt a röntgen, nincs eltörve, vettem ujjrögzítőt, diklofenakban és feketenadálytőben fürödtem éjjel nappal. Persze közben nem kíméltem (jó, nem másztam, de azért edzettem meg bringáztam, ami szintén kicsit meggyakta, de úgy voltam vele, jó lesz ez). Jó is lett! Ugyanis június 22-én elutaztam Paklenicára ismét, de most egy ismerősöm által tartott alaptanfolyamra pofátlankodtam be. Kicsit elgondolkodtam, hogy amúgy mit fogok ott csinálni amíg ők tanfolyamoznak, de szerencsére a barátnője is ott volt, aki nem oktat, így végül vele tudtam mászni egész nap.
A legelső nap, egyből egy 4c-vel kezdtem (mert azért mégis csak Paki, nem mertem hirtelen nehezebbe belemászni), ami szépen ki is ment. Mivel Annával még sose másztam, így kicsit szoknom is kellett, hogy új ember biztosít. Viszont mivel ilyen szépen abszolváltam a dolgot, úgy döntöttem emeljük a tétet, menjen egy 5a. A Klanciban persze minden olyan zsíros mint amilyennek már az előző bejegyzésben leírtam, szóval egy-két grade-et érdemes rádobni a kallerhez képest néha. Ezt követően azonban felbátorodtam és mondtam, hogy ok, akkor menjünk arra a falra, ahol már másztam egy 5b-t (igaz beleültem párszor). Itt van még egy 5b, amit akkor bepróbáltam toprope és ki is ment, szóval uccu neki, toljuk előre. Hallod! Úgy kimásztam mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy én 5b-t mászok előre. Hát de nem? Hát de!
A hét többi része is a határaim feszegetésével telt – némi SUP-ozással a tengerben – de maradtam inkább az 5a szintjén, mivel napról napra egyre fáradtabb voltam. Ezen nem segített, hogy minden nap fél hétkor keltünk és hogy az első nap Budapestről 4:30-kor indultunk. Igen, jól olvastad.
Az egészet visszanézve – bár kicsit hiányérzetem volt, hogy a sziklamászás mekkájában nem másztam többkötélhosszas utat – nagyon jól éreztem magam, nagyon fasza volt a csapat, rengeteg jófej embert megismertem! Ja igen, visszatérve az ujjamra: egész jól működött, bár a középső ujjam utolsó ujjpercét tapeppel rögzítenem kellett, mert különben igencsak kellemetlenül fájt volna.
Egy pár nap pihenő után aztán most szombaton mondtam a pajtiknak, hogy menjünk már el megint mászni. Cuha-völgyre esett a választás, amit amúgy nagyon szeretek, így belementem a 2 óra autózásba. Baromi meleg volt, így végülis örültem, hogy árnyékos falon tudunk mászni. Ahogy az szokás a kisfalon kezdtünk bemelegítésnek, majd a harmadik utam rögtön a Perseidák szerelme (5b) lett, mert ezen a falon az volt az egyetlen amit nem tudtam eddig tisztán kimászni. Mindenki nyugodjon le a picsába, sikerült!
Kirömködvén magamat, átslattyogtunk a másik oldalra, ahol hosszabb és nehezebb utak sorakoznak egymás után. Matyi bele akart próbálni egy 6b-be: Sima ügy (mármint ez az út neve). A kaller szerint az eleje után a vége még jobban. Már mint sima ügy. Matyi sajnos nem tudott beszállni, az első akasztás megvolt (földről), de ennyi. Pedig amúgy jobban mászik mint én szerintem. A lényeg a lényeg, valami elpattant az agyamban, és azt súgták a hangok, hogy ezt próbáljam meg. Hiszen csak az első két akasztás olyan nehéz, hogy le fogom fosni a bokámat, utána már könnyebb. Mondjuk nem könnyítette meg a dolgomat, hogy a második akasztás utáni kulcsfogás (meg alatta egy kis sáv) mocsadék vizes volt. Mindenesetre marhára meglepődtem, hogy kis tanácstalanság után be tudtam szállni, és már-már könnyedén megakasztottam a második nittet. Itt kezdődtek a gondok, amikor a harmadik nitt felé közeledvén felnyúltam a kis párkányra és konstatáltam, hogy az egyetlen igazán jó perem az csúszik mint a kurvaanyja (sorry). Valahogy mégis átvergődtem magam rajta, ám amikor ugyanerre a peremre ráléptem megcsúszott a lábam és sikerült produkálnom az idei második esésemet. Szegény Enikő a sáros földön kicsit vízisielt mielőtt megfogott, de mindenki megúszta épségben. Ami a legmeglepőbb, hogy még ez se szegte kedvem, sőt nem is ment fel az adrenalin, egyszerűen csak tudomásul vettem, hogy ok, most estem, de keep going. Ez a hozzáállás aztán meghozta a gyümölcsét, sikerült felgebődnöm a peremre anélkül hogy megcsúsztam volna másodszor is, és meglett a harmadik akasztás. Innen már tényleg sima ügy volt (kb. 5a-5b), kivéve a stand alatti kis reibungot, de azt az akadályt már csont nélkül vettem.
A nap további részében már annyira fáradt lettem, hogy egy 5c-t és egy 5a-t is csak beleücsörgéssel toltam ki. Persze a végén még le kellett szednem a kötelet a Sima ügyből, ami nem kevésbé szívott ki a végére. Sajnos az ujjam megint elkezdett fájni, szóval úgy tervezem, hogy a héten inkább pihentetem és vasárnap merészkedem újra sziklára. De boldog vagyok. 6b, érted? Nem mintha számítana, DE 6B! Megyek is tolok egy kis fehérjeturmixot…fasírt!
Hozzászólás