Megjött az ősz, és ezzel együtt az olyan hőmérsékleti viszonyok, amelyben számomra már nem kellemes csupasz sziklafalakon csimpaszkodni. És ezzel nagyon sokan vannak még így. Az utolsó igazán meleg hétvégén még leruccantunk Rax-ra, hogy másszunk egy utolsót, ezt be is véstem a mászónaplóba, majd lélekben ráhangolódtam a hosszú, sötét, téli edzésprogramra, amelyet a mászótermek nyújtotta lehetőségek jelentenek.

A korábbi protokoll főleg az volt, hogy heti két alkalommal lenéztünk a Big Wall-ba és meló után eltöltöttünk egy kellemesen fárasztó 2-3 órát. Ez szép lassú, evolúciós folyamatként átalakult olyan irányba, hogy hétköznap inkább menjünk Gravity-be, a “kikötözős” verziót meg tartogassuk hétvégén délelőttre. A fő mozgatórugójaként az elgondolásnak az elviselhetetlen (és már-már balesetveszélyes) tömeg aposztrofálódott. Tudniillik a legutóbbi két hétköznapi edzésünkön összesen három olyan szituációra is emlékszem, amikor egy türelmetlen mászópajtás megunván a töketlen téblábolást, úgy döntött, hogy már elég magasan járok és ő márpedig beszáll ugyanarra a falrészre, amelyet én próbálok épp abszolválni. Értsd: az idiótája alám mászott. Ez meglehetősen frusztráló tud lenni, még ha csak top-rope próbálkozom is egy nehezebb úttal.

A koncepció gyakorlati megvalósítása működött is egy-két hónapig, amíg nem jöttek be az igazán hidegebb napok. Hétköznap délutánonként elzötykölődtem a Mammutig boulderezni, hétvégén meg délelőtt mentünk köteles mászásra és öröm boldogság színezte az auránkat. Egészen mostanáig, amikor is már azt kellett tapasztalnunk, hogy a Gravity öltözőjében várnom kell, hogy egyáltalán a szekrényemhez odaférjek és át tudjak öltözni egy akkora felületet használva a padon, amit mászócipőben is csak félve lépnék meg. Bent a teremben meg gyakorlatilag a “kire fogok ráesni” – “najó most már én jövök” – “ó az a sárga szabad…ja nem” – “melyik az én üdítőm 25 másik ugyanolyan flakon közül” sorok véletlenszerű sorrendben történő ismételgetésével telt el másfél óra, majd úgy döntöttünk, ez így minden csak nem élvezhető, húzzunk innen a picsába.

tömeg mászóteremben témára illusztráció: egy kínai strand

Nekem ne mondja senki, hogy élvezhető így strandolni…

A pozitív része a dolognak: egyre több embert érdekel a mászás, egyre nagyobb a magyar mászóközösség. És Ricsi látá, hogy ez jó. De Ricsi azt is látá, hogy ehhez kevés az itthoni infrastruktúra, miközben egyetlen dolog történik: mindenki árat emel. Ez egy racionális gazdasági következménye az emelkedő keresletnek, mikroökonómia első fejezet, Marshall-kereszt, ecetera, ecetera. De sajnos a változatlan területi feltételek mellett az ekkora arányú kereslet növekedés magával hozza a balesetek bekövetkezésének nagyobb valószínűségét. Amihez viszont nem kell nagy ész, hogy levezessük azt a megállapítást, hogy ez nem jó!

A jelenlegi termek fizikailag be vannak korlátozva a saját méreteikre, mivel az épületek amelyben vannak ennyit tudnak nyújtani. Éppen ezért a megoldást én abban látom, hogy valaki, vagy valakik akiknek megvan a tőkéje hozzá felismerik, hogy ez egy jövedelmező befektetés lehet és beruháznak egy új terem építésébe. Ehhez számos kihasználatlanul álló egykori gyárépület szolgáltathat alapot. Persze ha megvan a kellő anyagi háttér, akkor egy megfelelő telek megvásárlásával célzottan olyan épületet is fel lehetne húzni, ami kifejezetten egy mászóterem igényeinek kiszolgálására alkalmas. Nem is tudom, hol lenne erre megfelelő üres telek? Mondjuk a régi újpesti uszoda helyén? Oda elférne egy közel akkora komplexum, mint a bécsi Kletterhalle, és én úgy gondolom ki is fizetném, azt a 3500 Ft-os belépő árat, ha az a terem 10 percre lenne az otthonomtól.

Sajnos részemről csak a motiváció van meg egy új terem indítására, se az anyagi se a szakmai háttérrel nem rendelkezem, maximum abban tudnék segíteni, hogy milyen igényeket támaszthat a mászóközösség egy ilyen sportközpont felé. Az viszont biztos, hogy már a jelenlegi érdeklődés mellett sem tartható fenn hosszú távon a most rendelkezésre álló mászófelületekkel a biztonságos és élvezetes mászás iránti igény kielégítése. Belegondolva, hogy jövőre olimpiai sportként debütál a kedvenc mozgásformánk, nem nehéz elképzelni, hogy nem értünk még a kereslet csúcsára….nagyon nem. Remélem olvassa ezt valaki majd akinek talán megvan a kellő tőkeháttere és elgondolkodik, hogy érdemes lenne most ebbe a sportba fektetni….

Hozzászólás


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük