Adj kötelet!

A múlt héten az állóképességi edzés kicsit háttérbe szorult, lévén nagyon kevés időm volt és valami nyavaja is elkezdte facsargatni az orrcimpámat, a hétvégi mászást meg nem akartam veszélybe sodorni.

Az előző attrakcióm Csókakőn hagyott bennem egy kis szorongást, így megbeszéltem Szilvivel – a mászópárommal – hogy ugorjunk le valamelyik este a BigWall-ba és gyakoroljuk már egy csöppet az elől-mászást, meg úgy általában a mászást. Végül péntek lett ennek napja, jött Peti is (Szilvi párja), aki eléggé jó mászónak van aposztrofálva az eddigi tapasztalataim alapján, így ő képviselte aznap este az észt és a hozzáértést. Meglepő fordulat volt, hogy a 4a (UIAA IV) nehézség műfalon mennyivel mérföldekkel könnyebb műfaj, mint ugyanaz sziklán. Úgyhogy rögtön az első toprope próba után, ugyanott felmentem elől-mászva is. Viszont mentálisan továbbra sem éreztem magam biztonságban ennek ellenére sem. Egészen addig, amíg Peti nem javasolta, hogy akkor most másszunk ki egy áthajlásba és ott úgy majd ne sikerüljön elkapni a következő fogást. Azaz, direkt essünk bele a kötélbe. Először Szilvi mászott, én biztosítottam. Bevallom nem nagyon fogadtam volna rá, hogy melyikünk fosott jobban: ő attól, hogy megtudom-e fogni, vagy én attól, hogy megtudom-e fogni. Nem tudtam mire számítsak, mekkorát fog rántani, és nyilván nem akartam hogy megsérüljön. Szerencsére meglepően könnyen meg tudtam fogni (hála az égnek, hogy nem egy 90 kg-os srác lett a partim).

A következő lépés persze az volt, hogy akkor most én mászok és repülök. Először persze abban sem voltam biztos, hogy ki tudom-e mászni az utat az áthajlásig, elvégre egy V+ vagy VI- út volt, de sikerült. Nem sokat tököltem fenn, használtam a canyoningnál bevált módszert, hogy háromig számolok és akár tetszik akár nem, ugrom. Ugyanis ilyenkor minél tovább gondolkodom, annál kisebb lesz az esélye, hogy végül cselekszem. A kötél fasza, megfogott (nem tudom mire számítottam), az adrenalin szintem normalizálódott pár perc alatt és onnantól bíztam a felszerelésben. Nagyon-nagyon sokat számított a szombati és vasárnapi mászáshoz.

Szombat – Oszoly

Szóval másnap az volt a terv, hogy kiautózunk Csobánkára és az Oszoly falán gyakoroljuk a standépítést, illetve kipróbáljuk, milyen is egy több kötélhosszas úton mászni. Nyilván a 30 méteres fal nem indokolná a több kötélhosszt, de 15 méteren standoltunk és váltottunk. Ez a fal annyira sokat „használt”, hogy valami elképesztően ki vannak kopva a fogások és csúsznak mint a rohadás. Csaba beleküldött minket egy először IV+ aztán V nehézségű útba a Veszprémi falon…kicsit megnyugtatott, hogy a második szakasszal Szilvinek is akadtak gondjai, pedig ő egy éve mászik és versenyzik is. A fal tetejéről a már tanult módon ereszkedtünk le: tök jó érzés volt, hogy viszonylag fesztelenül ültem bele harminc méternyi levegőbe és egészen nyugodtan eresztettem magam végig a sziklafalon.

Mászás után, este még beültünk Pomázon a Maroni cukrászdába egy kis sütizésre. Úgy érzékeltem, ez a cukrászda kérdés központi eleme a mászóközösség életének. Este aztán viszonylag későn sikerült hazaérnem és lefeküdnöm, úgyhogy másnap a kis taknyolásom jól megerősödött reggelre.

Azért annyira nem őszinte a mosolyom talán.

Vasárnap – Várgesztes

Rengeteg C-vitamint és jó adag propoliszt, meg teát magamba döntve vágtam neki a vasárnapnak. Bevallom reggel nem éreztem magamban a csít ahhoz, hogy végül öt mászott úttal zárjam a napot. Várgesztes egyébként csodálatos, kellene egy Lizzardos túrát is szervezni a környékre.

Az oktatást azzal kezdte Csaba, hogy megmutatta és begyakoroltuk az „átszerelés eresztéshez a biztosítási lánc megszakítása nélkül” elnevezésű jelenetet. Szerencsére elég logikus és egyszerű dologról volt szó, így hamar nekikezdtünk éles helyzetben az alkalmazásához. A százholdas pagony című falon mászogattunk fel s le viszonylag sokat. Ez egy pozitív, reibungos fal, végig IV utakkal (illetve egy V- is van rajta). 3-3 utat másztunk Szilvivel előre, hogy aztán egymást visszaeresszük a gyűrűből. Miután ezt „meguntuk” átsétáltunk a Lapos-falhoz, ahol egy rövid ámde intenzív Clean utat javasolt nekünk Csaba, azaz egy olyat, ahol tényleg egyetlen egy nitt sincs, csak a saját ékeinkkel operálhatunk. Ez még egy komoly mentál edzés. Hiába elegendő a harmadik éktől kezdve 2-4 méterenként pakolni, én ahova tudtam szórtam be a falba a felszerelést, volt ahol 30 centire egymástól. Van egy hatalmas hex is, amit ki kellett bérelnünk a tanfolyamra, de eddig csak Oszolyon tudtam egy óriási repedésbe beleerőszakolni, pedig az aztán megnyugtatna, ha az valahova beszorul.

A siklós repedésen, az általam berakott köztesekkel, már majdnem a standnál

A nap végén még különböző biztosító eszközöket tesztelhettünk és ennek keretébe egy toprope mászást bemutattam, amelyen egy sarkazós technika is felhasználásra került. Igaz nem magamtól, Csaba javasolta, hogy ott egy kiálló oszlopra pont fel tudom rakni a sarkam (ő nyilván nem először járt Várgesztesen, hehe). Végül ezzel együtt 5 utat másztam, úgyhogy nagyon büszke voltam magamra. Ennek ellenére persze éreztem, hogy a kehességem nem hálálta ezt meg, úgyhogy a kötelező cukrászda kör után eldöntöttem, hogy hétfőn (azaz ma) egy napot fetrengek itthon, mielőtt egy hétre kidőlnék. Jövőhéten elviekben Ausztriába megyünk Hohe Wandra, hogy a valódi több kötélhosszas utakat is gyakoroljuk. Kihívás kihívás hátán….