Nem mondom, hogy hangyányit sem érdekel az a tény, hogy idén már harmadszor betegszem le, nem! Miért nem? Azért mert ordas nagy hazugság lenne: a tököm tele van ezzel. Igen, most hisztizni fogok egy kicsit, mert már olyan rég hisztiztem. Két hete hétvégére az volt a terv, hogy elsuhanunk Kals-ba, és a Stüdlhütte felől a Stüdlgraton felmászunk a Grossglocknerre, majd a normál úton “visszasétálunk” és volt egy fasza hétvégénk. Az időjárás ebben teljes mellszélességgel támogatott is úgy mellesleg.

Az első probléma ott kezdődött, hogy pár nappal indulás előtt realizáltuk, hogy mind a Stüdlhüttében, mind az Erzherzogban olyan mértékű teltház van, hogy még a hegy lábánál lévő Lucknerhüttében sem tudtunk alvóhelyet foglalni magunknak. Éles logikával eljutottunk odáig, hogy ha a házak ilyen túlterheltek, akkor a Glockner csúcsán élethű sorbanállás szimulátort építenek hétvégére, amit azért úgy szívesen kihagytunk volna.

Szóval felmerültek más alternatívák, amelyek közül egyet-kettőt fel is vettem a kis bakancslistámra, mert érdekesnek tűntek a leírások:

  • Hochalmspitze a Zsigmondykopf felől (UIAA III-)
  • Grossvenediger a Prager Hütte felől (gleccser)

Végül megszavaztuk a Grossvenediger-t, ami összesen 2400 m szintet jelentett fel és ugyanennyit le, de mindezt nagyrészt sima túraterepen, illetve a csúcs alatt egy szakaszon gleccseren. Cserébe fűtött ház, meleg vacsora és kényelmes ágyak vártak minket szombat este.

És itt kezdődött a bibi: kedves főnököm jóvoltából kaptunk kollégákkal egy kis szeretetcsomagot és pénteken úgy keltem, hogy bár ne keltem volna. Nem baj, gondoltam egy kis torokfájás, meg rossz közérzet nem a világ, sétálni ettől még tudok. Pénteken este le is autóztunk Zalaegerszegre, majd szombaton korán reggel elrajtoltunk Ausztria felé. Én vígan iszogattam az aspirin C-t és reménykedtem hogy megmaradnak a vírusok ezen az aktivitási szinten.

grossvenediger gleccserAmikor elindultunk gyalog a parkolóból, sütött a nap és marha meleg volt. A völgy elején, lankás beton, majd murvás úton sétáltunk, ez egészen kellemes volt. A problémák ott kezdődtek amikor elkezdett meredeken emelkedni az ösvény. Nagyjából 200 méter szintemelkedést követően már mindenem fájt, fulladtam és a mozgáskoordinációm sem volt a toppon (konkrétan csak majdnem minden második lépésnél akartam pofára esni egy kavicsban vagy egy fűcsomóban). Mire felértem a házhoz már hosszú percek óta az élet értelmén és hasonló filozófikus kérdéseken gondolkodtam, például olyanon, hogy mi a jó francot keresek én itt betegen? Lényeg, hogy felértem, aztán absztinenciám ide vagy oda, betoltam egy encián snapszot, egy meleg húslevest, egy aszpirint és egy liter plusz folyadékot, majd lefeküdtem aludni.

Vasárnap reggel aztán persze úgy keltem mint akit kétszer megrágott egy T-rex, de még ő is inkább kelletlenül kiköpdöste és elkaparta mint egy darab szart. Ebben az állapotomban felelős döntést hozva nem indultam el a csúcs felé, de mélyen belül azért emésztett a csalódottság. Mivel nem akartam teljesen haszontalanul tölteni a hétvége felét, a lefelé vezető tötymörgésemet fotózással kötöttem össze. Ha már nem mászom, akkor legalább tesztelem az új fotómasinám, gondoltam. Így is elég hamar leértem (3-4 óra alatt) a völgybe, úgyhogy egy arra alkalmas helyen elfogyasztottam egy kávét meg egy gröstl-t. Ezt követően kerestem egy kevésbé frekventált helyre telepített padot és két felvonásban aludtam 1-2 órát a nap kellemesen cirógató sugarainak kereszttüzében. Csupán egy megszakítás zavarta meg ezt az idillt, amikor egy osztrák középkorú nőszemély összetévesztett valami Christoph-al és felébresztett.

Többiek délután öt óra környékén keveredtek vissza a parkolóba, ahonnan egyből tűztünk is vissza Zalaegerszegre, majd Budapestre. A rossz érzéseimet többé kevésbé kihevertem eddigre, de azért bennem maradt az a kis tüske, hogy kimaradt a Grossvenediger. Idén már a magasban beköszöntött a tél, így a gleccsertúrák talán jövő tavaszig váratnak majd magukra, felmerült egy olyan ötlet, hogy bele kellene majd kóstolni a túrasíelés rejtelmeibe (előtte persze meg kéne tanulni síelni)….

Hozzászólás


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.