Sokszor, sok sportnál beszélnek arról, hogy mennyit is számít a fej, hogy agyban mennyire tudsz ott lenni. Természetesen ez minden sportnál így van, ezt nem is vonom kétségbe. A mászásnál azonban talán ez sokkal jobban is számít mint bármi más. Ha nem vagy képes száz százalékig beletenni mentálisan magadat a falba, akkor nem, hogy rosszabb teljesítményt fogsz nyújtani, hanem ad abszurdum semmilyent.
A hegymászásnak van egy olyan oldala, hogy sokszor már akkor meghiúsul a csúcstámadás, amikor még gyakorlatilag el sem indultál. Az egész sztori úgy kezdődött, hogy menjünk, másszuk meg a Hochgall-t. Így történhetett, hogy héjruházat, gore-tex kesztyű és kimondhatatlan mennyiségű kölespehely is a csomag része volt, miközben autóztunk Horvátország felé.
Rákeresve a „how to improve your footwork in climbing” mondatra, a legtöbb helyen az jön ki, hogy bízz a lábadban, merj ráterhelni. Szóval valószínűleg, hogy ha ezt a falat áttöröm, ezen átlendülök, akkor nagyságrendekkel fog fejlődni a mászótudásom.
a hétvégén Ausztriában jártunk, a Hohe Wand térségében, hol kipróbálhattuk magunkat több kötélhosszas utak mászásában is. Kicsit reménykedtem benne, hogy itt most élmény mászás lesz és főleg az eszközhasználatra koncentrálunk könnyebb utakon, de tévednem kellett. Az első utunk a Teufelsgrat falhoz vezetett, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy már vannak tanfolyamosok a másik csapatoktól is.
Az előző attrakcióm Csókakőn hagyott bennem egy kis szorongást, így megbeszéltem Szilvivel – a mászópárommal – hogy ugorjunk le valamelyik este a BigWall-ba és gyakoroljuk már egy csöppet az elől-mászást, meg úgy általában a mászást. Meglepő fordulat volt, hogy ugyanaz a nehézség műfalon mennyivel mérföldekkel könnyebb műfaj, mint ugyanaz sziklán.