A rendszeres edzéseim alappillére a nagy szintemelkedésű terepfutást gondolnám, így első lépcsőként kiautóztam Dömösre, hogy teszteljem magam. Eredetileg két kört akartam tolni, de az alázat vészharangja hamar megkongatta magát és beláttam, hogy elsőre elég lesz egy is. A Dömösi templomtól indultam és egészen a Szentfa kápolnáig meglepően jó tempót futottam, szinte elfáradás nélkül az erdei ösvényen. Innen kezdődik a Vadálló-kövek meredek kaptatója, nyilvánvalóan innentől kezdődött a lassulás is. A Prédikálószékig nem is nagyon nevezhető futásnak a teljesítményem, inkább egy tempós gyaloglás volt, félúton erőteljes légszomjjal küszködve. A szintnyerésre szolgáló egységes mérték – VAM – jelen esetben 798 méter/óra volt. A kápolnától a tetőig 36 perc alatt jutottam fel, majd rögtön sarkon is fordultam és visszafelé már futottam a templomig. A meredek letörés kezdeténél azért még dobtam egy seggest, csak úgy mert miért ne, azt a szakaszt legközelebb majd inkább sziklák felé kerülöm, mert a “kivasalt”, poros, 30 fokban oldalra lejtő föld rohadtul nem stabil futáshoz. Mire a kocsihoz visszaértem azért elég rendesen leizzadtam és szenvedtem. Bázisnak mindenesetre jó, innen könnyű fejlődni…
Edzés
Az év első “edzése”
Sikerült 16 km-t és közel 700 m szintet (fel/le) 2,5 óra alatt lenyomnom anélkül, hogy a térdem egy picit is fájt volna. Természetesen igyekeztem kímélni és tényleg csak ott futni, ahol ezt óvatosan, minimális ugrabugrálással meg tudom tenni. A Kecske-hegy déli oldalán lévő sziklákon leereszkedni még mindig nagyon funny, bár már közel sem tűnt olyan hű de sziklásnak, nagyon meredeknek, mint mikor először jöttem ott le.
