Amikor ez az egész vírus-para belecsobbant a magyar emberek életébe, mi éppen egy téli Ankogel túrát tervezgettünk a március 15-i hétvégére. Szerdán már kétségessé vált, hogy ki tudunk-e menni, aztán péntekre bezárták a határokat, leeresztették a rolót a hüttékben, mi meg itthonról figyeltük az egész hétvégére jellemző napsütést, és 1-es lavinaveszélyt. Innentől persze az outdoor mozgolódásom szép lassan elkezdett a nullához tendálni. Persze nem álltuk meg, azon a hétvégén, ha már Ausztriába nem is, de azért a Sorrento-sziklákhoz kivonultunk teljes expedíciós felszereléssel, hogy a négy fal közé vonulásunk előtt még adózzunk egyet a természet szeretetének.
Sátor, tábortűz, pici boulderezés. Az itt fellelhető kicsit löszös, kicsit konglomerátumos, de semmiképpen sem kifejezetten stabil és tömör formációk igazából egyáltalán nem alkalmasak komoly mászótevékenységre. Ezt már az elején is megállapítottuk. De hát fiatalság-bolondság. Egészen addig feszítettük a hú de nagy bicepszünket, míg egyszer csak az egyik projekt kulcsfogása a kezemben maradt. Az esést csodával határos módon egy karcolás nélkül megúsztam, meg amúgy talpra érkeztem, de innentől azért kissé óvatosabban folytattuk az estét. Főleg, mert az egyetlen mászhatónak tűnt részen az egyetlen használható fogás immáron a földön fetrengett. Meg mert Dávid még a végén egy picit összekent vérrel minden, mert miért ne. Nyugi, csak az ujját vágta el egy élesebb repedés.
Szóval az a hétvége zseniálisan telt, remek társaságban, új zenéket felfedezve, álmodozva a későbbi mászásokról. Később még egyszer mentünk ki Olgival az Oroszlán sziklákhoz boulderezni, de már az is csak ilyen komolytalan marhulás volt. A kirándulás egyetlen értékelhető mozzanatának a Nagy-Torony normál útjának kimászását mondhatnám, ami ugyan mindössze III/IV- nehézségű, de cserébe közel 15 méter magas. Inkább modanám egy könnyű szóló mászásnak, semmint bouldernek. A legélvezetesebb mégis magán az Oroszlánsziklán volt bohóckodni.
Azóta viszont a betonfalak között élem az életem, 50%-ban home-officeban. De mivel nem szeretném azt a mozit végignézni, hogy amikor majd ismét megnyílnak a termek és lelkiismeretfurdalás nélkül mehetünk sziklára is, hogy akkor majd mint egy szerencsétlen papucsállatka lefolyok a falról, holmi zselés takonyhoz hasonlatosan, szánalmasan. Ezért felelevenítettem az otthon edzés hivatalát. Régen rengeteget edzettem itthon, aztán amikor belepörögtem a mászásba, az annyi energiámat elvett, hogy a pusztán erősítő edzésnek számító lakáskondira már nem nagyon maradt energiám. Maximum heti egy lagymatag fekvőtámasz-húzódzkodás kombót toltam le, de néha az is elmaradt.
Most viszont, hogy van időm pihenni, és amúgy is időm mint a tenger, egészen motiváltan és energiával telve vágok neki minden második-harmadik nap az edzésnek. Nem nagyon szoktam variálni, inkább csak a súlyt, az ismétlésszámot, vagy kivitelezés módját változtatom edzésről edzésre, a forgatókönyv nagyságrendileg ugyanaz:
Az alap ami általában mindig megvan:
- 3 x 10-12 Fekvőtámasz (kereten/földön/szűken/szélesen/súllyal/súly nélkül…mikor hogy)
- 3×6-10 Húzódzkodás (fogás variálva, néhány sorozat súllyal)
- 2×10 Híd forgás falnál (földön nem megy igazi híddal, ratyi vagyok)
- 2 kör kézállásban falra séta és vissza 3-5 sec tartással, egyensúly próbával
- 2×10-12 nyújtott lábemelés rúdon, egyenesen vagy ferdén…mikor hogy
- 3×10 sec L-sit (fekvőtámasz kereten, remegősen :D)
Ezek közül meg szabadon válogatok a végére, attól függően mennyire érzem a kraftot:
- 3×10-15 bicepsz hajlítás egykezes súlyzóval (7,5-10 kg)
- 3×10-12 guggolás (30-45 kg / háton vagy elől-vállon)
- 3×15 hiperhajlítás (előre tett kézzel, vagy oldalra kis súlyokkal)
- 3×10 hasprés
Levezetés, nyújtás az is változó de általában Powerballal nyúzom az alkaromat, miközben pillangóülésben nyújtom a csípőm, majd folytatom a Powerballt váltott kézzel és mély guggolásban tartom magam 1-2 percig. Utána még kis vádli nyújtás falnál, combhajlító nyújtás gumiszalaggal (mert a lábam nagyon be tud állni), alkar, váll nyújtások…és done.
Persze van, hogy 1-2 gyakorlatot kihagyok, ha fáradtabb vagyok, de olyan is van, hogy beletolok még 2-3 szériát valamibe és másnap mozdulni se tudok. Legutóbb a guggolások helyett deadliftet toltam 60 kg-val 4×15-öt. Istenem régi crossfites idők, akkoriban ez meg se kottyant. Most nem bírtam lemenni a kutyával másnap a lépcsőn.
Ja és képzeljétek! Böjt alkalmából elhagytam a cukrot. Semmit nem eszem amiben hozzáadott cukor van. Az egyetlen cukorforrásaim a gyümölcsök. És tudjátok mit? Szörnyű volt az első két-három hét. Mondjuk én elég nagy cukorfogyasztó voltam (egész nap cukros üdítő/szörp/tea, plusz kávé cukorral, meg napi 2-3 cukros szójajoghurt, meg csokika….). Konkrétan olyan érzésem volt két hétig mintha valami gyengébb influenza kínozna, fejfájással, izomfájdalmakkal, gyengeséggel, hangulat ingadozással. De az tartotta bennem a lelket, hogy utána olvastam, hogy ez tök normális és el fog múlni. Hát elmúlt. Azt nem állítom, hogy most valami földöntúli csodát élek át és hú de mennyivel jobb lett az életem, hogy nem eszem cukrot. Valójában pont ugyanolyan mint előtte. Még egyelőre 1,5 hónap alatt az okos-mérlegem által mért testzsír arányon sem látszik. Viszont jó érzés, hogy megcsináltam, hogy képes voltam rá és most már egészen könnyen megállom, hogy ne tömjek valami édeset a pofámba 10 percenként.
Hát itt tartok most a kijárási korlátozás kellős közepén. Azt mondják még nagyon hosszú lesz. Remélem nem lesz igazuk, mert azért eléggé hiányzik a szociális kapcsolódás. A webcam dumapartik azért nem pótolják teljes mértékben az együtt túrázott, mászott, mozizott, stb időt. Úgyhogy hajrá emberiség, győzzük le ezt a mocskot, de kurva gyorsan!
