Korábban, mielőtt Zsolti barátom disszidált, gyakran jártunk boulderezni a Mountex termébe. De hát az műfal, kötél nélkül, nem magasan. Magas műfalon is ritkán jártam (talán 3-4x összesen) és a legnagyobb problémám mindig is az volt, hogy egyszerűen hiába tudom az eszemmel, hogy az a sok motyó ami rajtam lóg engem megfog, megtart, ez az érzés zsigeri szinten nem épült belém és ahogy távolodtam a földtől, úgy csökkent az önbizalmam is. Ez végeredményben azt eredményezte, hogy az amúgy még számomra kivitelezhető mozdulatokat sem voltam képes megcsinálni. Ez egy nagy kihívást a jelent az utamon. Hogy bízzak! A felszerelésben. Bízzak, a társamban. Bízzak magamban.

Sziklán még soha életemben nem másztam. Ferrátáztam, igen, meg voltam magasan, de az teljesen más, ott mindig ott a drótkötél amibe lehet kapaszkodni, vagy teljes talppal tudok egy párkányra állni és az megnyugtat.

Látjátok milyen nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok?

Szeptember elején elkezdtem az alapfokú sziklamászó tanfolyamot, amire egyfajta vízválasztóként tekintek. A két elméleti előadást követően vasárnap kimentünk a csapattal a Mátrába, Csókakőhöz, hogy akkor kezdjük el a konkrét mászókázást is. Mentorunk és oktatónk – Csaba – úgy gondolta, hogy bedob minket a mély vízbe rögtön az elején. Kiépítettünk egy standot saját köztesekből, majd kaptuk a tömör instrukciót: másszatok. Egy UIAA IV nehézségű utat kaptunk, ami Szilvinek – a mászópáromnak – meg sem kottyant technika szempontjából, bár az őt sem nyugtatta meg, hogy akkor most nem a falba belefúrt atombiztos nitteket fogjuk használni, hanem a saját magunk által elhelyezett ékeket. Mindenesetre, hipp-hopp fenn volt a standban és kiabált nekem, hogy én jövök. El is indultam, kissé remegő térdekkel és el is jutottam…úgy a fal feléig. Na, ott aztán úgy igazán azt éreztem, hogy most itt se előre se hátra. Mondjuk utólag megnézve a falrajzot kicsit átkeveredtem egy V+ -os útra, de persze ezt ott helyben nem vágtam. Mindenesetre bele kellett hintáznom kicsit a kötélbe és vennem egy nagy levegőt, hogy összeszedjem a gondolataimat. És most itt írhatnám, hogy megvilágosodtam, vagy hogy gyors meditációt követően megláttam a megoldást, valójában a továbbinduláshoz szükséges lökést az a gondolat adta meg, hogy látatlanban rájöttem: Csaba nem fogja hagyni, hogy a Szilvi leengedjen, szóval ha itt most én nem megyek fel, ránk esteledik. Szépen vissza kukacoskodtam magam abba a repedésbe, amit eredetileg követnem kellett volna és egy olyan technikával tornáztam magam feljebb, ami lehet hogy nem is létezik, de kétség kívül hatékony volt: A repedés két fala közé beékeltem a könyökömet és a tenyeremet, így kicsit fájdalmasan ugyan de elbírtam egy kézzel a súlyom és feljebb tudtam lépni a lábacskáimmal. A A fal teteje már meg se kottyant volna, de itt már idegállapotba’ vótam, úgyhogy kellett egyet fújnom, mikor fölértem.

Csókakő Mátra falrajz topo

A 26-os “Sarokrepedés IV” nevű útról kóvályogtam el a 27-es “Névtelen V+”-ra (Kép forrása: Magyarország szikláin – Babcsán G.)

Persze a java még hátra volt, mert visszafelé önmagunkat kellett ereszteni…na az volt a másik lélektani harc kiindulópontja a fejemben: én most háttal üljek bele egy kötélbe aminek a vége a kezemben van? Há’ hülye vagyok én? Jó-jó azért árnyalja a helyzetet a rendszerbe beiktatott lapka, meg egy pruszik, de ezt akkor még nem hittem el, hogy én itt most nem fogok a másodperc törtrésze alatt szörnyedt halni. Ezt meg is erősítettem, egy jól irányzott, visszakézből seggreüléssel, amiből mászhattam vissza kiindulópozícióba. Végül sikeresen leereszkedtem természetesen, sőt a végén még el is engedtem a köteleket, hogy teszteljem a pruszikot és ebben a pozícióban lógva egy kicsit tudatosítsam magamban: ezek a cuccok jófélék, megfognak, no para. Tulajdonképpen a végén ez a kötélen lógás egészen megnyugtató élmény volt.

Valójában ha ezek után másztunk volna még egyet, az nagyot lendített volna az önbizalmamon, de sajnos nem maradt már rá idő. Viszont jövő hétvégére végig szikrázó napsütés van tervben, így egy Várgesztes és egy Oszoly is felkerülhet a palettára és ott lesz időnk egész nap gyakorolni a standépítést, meg az ékek megfelelő használatát. Meg aztán ki tudja, lehet a mészkő az én műfajom és a gránit csak egy elhibázott kezdés volt 🙂

Hozzászólás


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.