Sikerült 16 km-t és közel 700 m szintet (fel/le) 2,5 óra alatt lenyomnom anélkül, hogy a térdem egy picit is fájt volna. Természetesen igyekeztem kímélni és tényleg csak ott futni, ahol ezt óvatosan, minimális ugrabugrálással meg tudom tenni. A Kecske-hegy déli oldalán lévő sziklákon leereszkedni még mindig nagyon funny, bár már közel sem tűnt olyan hű de sziklásnak, nagyon meredeknek, mint mikor először jöttem ott le.
Mivel az első 10 km-t múlthéten kocogó tempóban toltam végig, arra gondoltam most kipróbálom mit bírok egy kicsit nagyobb erőbefektetéssel. Nem éreztem, hogy ez a tempó a maximumom lenne, de azért lefaragtam 20 másodpercet a kilométerenkénti átlagomból, ami nem rossz.
Végül nem tudtam rávenni magam, hogy elmenjek hegyre futni. Esett is az eső, fáradt is voltam, nem volt kedvem a sárban csúszkálni. Viszont azt sikerült elérnem fejben, hogy lemenjek az utcára és Újpesten kocogjak kicsit. Volt egy tervem, hogy lefutok 10 km-t, de nem voltam benne biztos, hogy sikerül.
Tegnap tervben volt egy Vadálló-kövek futkorászás megint, de úgy elvariáltam (meg elaludtam) az időt, hogy nem fért volna bele egy Dömös-Budapest oda-vissza még a futáson kívül, így végül a Hármashatár-hegyre tettem a voksom.
A Dömösi templomtól indultam és egészen a Szentfa kápolnáig meglepően jó tempót futottam, szinte elfáradás nélkül az erdei ösvényen. Innen kezdődik a Vadálló-kövek meredek kaptatója, nyilvánvalóan innentől kezdődött a lassulás is. A Prédikálószékig nem is nagyon nevezhető futásnak a teljesítményem, inkább egy tempós gyaloglás volt, félúton erőteljes légszomjjal küszködve.