Sikerült 16 km-t és közel 700 m szintet (fel/le) 2,5 óra alatt lenyomnom anélkül, hogy a térdem egy picit is fájt volna. Természetesen igyekeztem kímélni és tényleg csak ott futni, ahol ezt óvatosan, minimális ugrabugrálással meg tudom tenni. A Kecske-hegy déli oldalán lévő sziklákon leereszkedni még mindig nagyon funny, bár már közel sem tűnt olyan hű de sziklásnak, nagyon meredeknek, mint mikor először jöttem ott le.
Az idei év meglepően motiváltra és termékenyre sikerült. Rengeteg helyen másztam, túráztam, ferrátáztam. Az eltervezett sziklamászó alap tanfolyam is már a butykosban, a futással bár lehet leállok a térdem miatt és bringázásra váltok, de legalább teszteltem, hogy minden gond nélkül le tudok futni 10 km-t egy órán belül, ami pozitív arra nézve, hogy bírni fogok-e egy nagyobb megterhelést felfelé.
...de legalább jó a grafikája...szokták mondani. Azt veszem észre, hogy a kis háromszöges modell - tudniillik, hogy van három választható entitás, és abból egyszerre mindig csak kettő létezhet párhuzamosan - az élet minden területére Murphy törvényeinek megfelelően életbe lép.
Nem, szó sincs róla, hogy már ki is ugrottam volna a Mont Blanc Projekt sebesen száguldó szerelvényéből, egyszerűen csak nem volt meg az ihlet, hogy körmöljek. Mondjuk az tény, hogy az állóképességi edzéseimnek megszakadt a kontinuitása, de igyekeztem kitölteni az űrt amely a helyén tátongott.
Ez így első olvasatra furcsán hathat, hiszen eddig is tanultam ugyebár, de a magyar hegymászó-képzésben az alapfokú sziklamászó tanfolyam vizsgájának sikeres teljesítése révén a "hegymászó tanuló" fokozat szerezhető meg. Ugyanis ahhoz, hogy valaki vizsgázott hegymászó legyen el kell még végezni a nyári és a téli alpesi hegymászó tanfolyamot is. Igen, ebből le lehet szűrni, sikerült a vizsgám!
Rákeresve a "how to improve your footwork in climbing" mondatra, a legtöbb helyen az jön ki, hogy bízz a lábadban, merj ráterhelni. Szóval valószínűleg, hogy ha ezt a falat áttöröm, ezen átlendülök, akkor nagyságrendekkel fog fejlődni a mászótudásom.
a hétvégén Ausztriában jártunk, a Hohe Wand térségében, hol kipróbálhattuk magunkat több kötélhosszas utak mászásában is. Kicsit reménykedtem benne, hogy itt most élmény mászás lesz és főleg az eszközhasználatra koncentrálunk könnyebb utakon, de tévednem kellett. Az első utunk a Teufelsgrat falhoz vezetett, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy már vannak tanfolyamosok a másik csapatoktól is.
Az előző attrakcióm Csókakőn hagyott bennem egy kis szorongást, így megbeszéltem Szilvivel - a mászópárommal - hogy ugorjunk le valamelyik este a BigWall-ba és gyakoroljuk már egy csöppet az elől-mászást, meg úgy általában a mászást. Meglepő fordulat volt, hogy ugyanaz a nehézség műfalon mennyivel mérföldekkel könnyebb műfaj, mint ugyanaz sziklán.
Magas műfalon ritkán jártam és a legnagyobb problémám mindig az volt, hogy egyszerűen hiába tudom az eszemmel, hogy az a sok motyó ami rajtam lifeg engem megfog, ez az érzés zsigeri szinten nem épült belém és ahogy távolodtam a földtől, úgy csökkent az önbizalmam is. Ez egy nagy kihívást a jelent az utamon. Hogy bízzak! A felszerelésben. Bízzak, a társamban. Bízzak magamban.
Mivel az első 10 km-t múlthéten kocogó tempóban toltam végig, arra gondoltam most kipróbálom mit bírok egy kicsit nagyobb erőbefektetéssel. Nem éreztem, hogy ez a tempó a maximumom lenne, de azért lefaragtam 20 másodpercet a kilométerenkénti átlagomból, ami nem rossz.