Ez így első olvasatra furcsán hathat, hiszen eddig is tanultam ugyebár, de a magyar hegymászó-képzésben az alapfokú sziklamászó tanfolyam vizsgájának sikeres teljesítése révén a „hegymászó tanuló” fokozat szerezhető meg. Ugyanis ahhoz, hogy valaki vizsgázott hegymászó legyen el kell még végezni a nyári és a téli alpesi hegymászó tanfolyamot is. Igen, ebből le lehet szűrni, sikerült a vizsgám!
Rákeresve a „how to improve your footwork in climbing” mondatra, a legtöbb helyen az jön ki, hogy bízz a lábadban, merj ráterhelni. Szóval valószínűleg, hogy ha ezt a falat áttöröm, ezen átlendülök, akkor nagyságrendekkel fog fejlődni a mászótudásom.
a hétvégén Ausztriában jártunk, a Hohe Wand térségében, hol kipróbálhattuk magunkat több kötélhosszas utak mászásában is. Kicsit reménykedtem benne, hogy itt most élmény mászás lesz és főleg az eszközhasználatra koncentrálunk könnyebb utakon, de tévednem kellett. Az első utunk a Teufelsgrat falhoz vezetett, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy már vannak tanfolyamosok a másik csapatoktól is.
Az előző attrakcióm Csókakőn hagyott bennem egy kis szorongást, így megbeszéltem Szilvivel – a mászópárommal – hogy ugorjunk le valamelyik este a BigWall-ba és gyakoroljuk már egy csöppet az elől-mászást, meg úgy általában a mászást. Meglepő fordulat volt, hogy ugyanaz a nehézség műfalon mennyivel mérföldekkel könnyebb műfaj, mint ugyanaz sziklán.
Magas műfalon ritkán jártam és a legnagyobb problémám mindig az volt, hogy egyszerűen hiába tudom az eszemmel, hogy az a sok motyó ami rajtam lifeg engem megfog, ez az érzés zsigeri szinten nem épült belém és ahogy távolodtam a földtől, úgy csökkent az önbizalmam is. Ez egy nagy kihívást a jelent az utamon. Hogy bízzak! A felszerelésben. Bízzak, a társamban. Bízzak magamban.
Mivel az első 10 km-t múlthéten kocogó tempóban toltam végig, arra gondoltam most kipróbálom mit bírok egy kicsit nagyobb erőbefektetéssel. Nem éreztem, hogy ez a tempó a maximumom lenne, de azért lefaragtam 20 másodpercet a kilométerenkénti átlagomból, ami nem rossz.
Végül nem tudtam rávenni magam, hogy elmenjek hegyre futni. Esett is az eső, fáradt is voltam, nem volt kedvem a sárban csúszkálni. Viszont azt sikerült elérnem fejben, hogy lemenjek az utcára és Újpesten kocogjak kicsit. Volt egy tervem, hogy lefutok 10 km-t, de nem voltam benne biztos, hogy sikerül.
Térdkímélés okán most csak annyit terveztem el, hogy a középső tányért használom, nem váltok lejjebb. A Fenyőgyöngye utáni 400 m-en azért így is megszenvedtem…inkább felváltottam 2/3-ba, és kiállva nyomtam végig, mert éreztem, hogy combból nem fogom bírni. Egészen jó időt mentem ahhoz képest, hogy idén nem nagyon edzettem bringára. Úgy érzem, talán összejöhet az hogy megközelítsem a tavalyi PR-omat
Tegnap tervben volt egy Vadálló-kövek futkorászás megint, de úgy elvariáltam (meg elaludtam) az időt, hogy nem fért volna bele egy Dömös-Budapest oda-vissza még a futáson kívül, így végül a Hármashatár-hegyre tettem a voksom.
Ezzel a bejegyzéssel kapcsolatban lehet, hogy csalódottságot fogsz érezni! Nem a Mont Blanc a lényeg. De tényleg! A Mont Blanc egy emblematikus hegy, amelyet szinte mindenki ismer, tudja (helytelenül), hogy Európa legmagasabb hegycsúcsa és egy olyan kvázi kézzel fogható végpontot jelent, amelyet könnyű felfogni, elképzelni, megfogalmazni. De közel sem ez a lényeg. Nagyon nem!