Amikor ez az egész vírus-para belecsobbant a magyar emberek életébe, mi éppen egy téli Ankogel túrát tervezgettünk a március 15-i hétvégére. Szerdán már kétségessé vált, hogy ki tudunk-e menni, aztán péntekre bezárták a határokat, leeresztették a rolót a hüttékben, mi meg itthonról figyeltük az egész hétvégére jellemző napsütést, és 1-es Bővebben……
Rájöttem, hogy sok különböző tényező együttállása válthatja ki azt a végeredményt, hogy egy hegynek úgy megy neki az ember, hogy igen, ez most fasza lesz minden szempontból. Eddig ugye kétszer nem másztam meg a Grossglocknert. Első esetben az időjárás volt huncut velünk és végül Horvátországig kergetett. A második esetben fizikailag Bővebben……
Sikerült 16 km-t és közel 700 m szintet (fel/le) 2,5 óra alatt lenyomnom anélkül, hogy a térdem egy picit is fájt volna. Természetesen igyekeztem kímélni és tényleg csak ott futni, ahol ezt óvatosan, minimális ugrabugrálással meg tudom tenni. A Kecske-hegy déli oldalán lévő sziklákon leereszkedni még mindig nagyon funny, bár már közel sem tűnt olyan hű de sziklásnak, nagyon meredeknek, mint mikor először jöttem ott le.
…de legalább jó a grafikája…szokták mondani. Azt veszem észre, hogy a kis háromszöges modell – tudniillik, hogy van három választható entitás, és abból egyszerre mindig csak kettő létezhet párhuzamosan – az élet minden területére Murphy törvényeinek megfelelően életbe lép.
Mivel az első 10 km-t múlthéten kocogó tempóban toltam végig, arra gondoltam most kipróbálom mit bírok egy kicsit nagyobb erőbefektetéssel. Nem éreztem, hogy ez a tempó a maximumom lenne, de azért lefaragtam 20 másodpercet a kilométerenkénti átlagomból, ami nem rossz.
Térdkímélés okán most csak annyit terveztem el, hogy a középső tányért használom, nem váltok lejjebb. A Fenyőgyöngye utáni 400 m-en azért így is megszenvedtem…inkább felváltottam 2/3-ba, és kiállva nyomtam végig, mert éreztem, hogy combból nem fogom bírni. Egészen jó időt mentem ahhoz képest, hogy idén nem nagyon edzettem bringára. Úgy érzem, talán összejöhet az hogy megközelítsem a tavalyi PR-omat
Tegnap tervben volt egy Vadálló-kövek futkorászás megint, de úgy elvariáltam (meg elaludtam) az időt, hogy nem fért volna bele egy Dömös-Budapest oda-vissza még a futáson kívül, így végül a Hármashatár-hegyre tettem a voksom.
Hetente legalább háromszor, de lehetőség szerint inkább minden nap végzek valamilyen egyensúly gyakorlatot dinamikus párnán, vagy súlytárcsákon állva. Ezen kívül a nyújtások is fontos szerepet játszanak az edzéstervemben, főleg a combhajlítók és a vádli nyújtása.
A hétvége mérlege 31 km és 1630 m szintemelkedés, amiben volt egy nagyon lájtos ferráta is (Kysel-szurdok). Ja meg fekvőtámaszozás a kilátó sziklaplatóján! A Hernád folyótól a Tamásfalvi-kilátóig egy elég jó tempót diktáltunk, így ezt betudtam edzésnek.
A Dömösi templomtól indultam és egészen a Szentfa kápolnáig meglepően jó tempót futottam, szinte elfáradás nélkül az erdei ösvényen. Innen kezdődik a Vadálló-kövek meredek kaptatója, nyilvánvalóan innentől kezdődött a lassulás is. A Prédikálószékig nem is nagyon nevezhető futásnak a teljesítményem, inkább egy tempós gyaloglás volt, félúton erőteljes légszomjjal küszködve.